Kismama fogyókúra,
Fogyókúra anyukáknak


  Főoldal


 
Miben segíthetek?
Winklerné Vámosi Nóra
Skype: winklerne.vamosinora
E-mail: winklerne.nora@gmail.com






 
Fogyás  szülés után
  
 

Hogy fogjunk hozzá?
Jóakaróink (valóban jót akarnak, csak nem biztos, hogy jól), azzal bíztatnak, hogy mire a baba egyéves lesz, magától is lemegy az a pár kiló. Elmegy a tejed, ha diétázol, mondják, annyi dolgod lesz, szükséged van az energiára. Nekem így is tetszel, vigasztal párunk, és ha szeret, ebben nincs is okunk kételkedni.
A bökkenő csupán az, hogy nekünk nem tetszik a kép, ami a tükörből visszaköszön. És eszük ágában sincs megbarátkozni vele! Éppen elég változást hozott az életünkbe a kisbaba. Minden percünket beosztja, meg kell tanulnunk, hogy ő az első, és csak utána gondolhatunk magunkra. Nem tesz jót a lelkünknek, ha új testképünket is, mint eleve elérendeltet, kell mostantól elfogadnunk.

Főzőcske okosan
Ha a szoptatás időszaka nem is való vad fogyókúrára, azért máris elkezdhetünk valamivel tudatosabban táplálkozni. Ha valaki fogyni szeretne, csupán arra kell figyelnie, hogy a táplálékkal bevitt energiamennyiség ne haladja meg a napi fizikai teljesítmény során felhasznált energiát. Szervezetünk ugyanis folyvást attól retteg, hogy egyszer nem lesz miből feltölteni a kiürült készleteket. Ezért a felesleget zsírszövet formájában raktározza el. Ha viszont mérsékeljük az evést, a mérleg nyelve az ellenkező oldalra billen, testünk a zsírszövetek lebontásával jut energiához.
Jó ha tudjuk, nincsenek bűnös tápanyagok, mindenre szükségünk van, bármit ehetünk, csupán az arányokra kell figyelnünk. Ha ezen sikerül csak egy gondolatnyit is változtatnunk, biztosak lehetünk benne, hogy az áhított fogyás beindul. S ha a mértéktartó evés, és a napi rendszeres mozgás, legyen az torna a képernyő előtt vagy kiadós, tempós séta a babával, életvitellé válik, szép lassan csökkeni fog a súlyunk.
Persze, nem járhatunk folyton kalóriatáblázattal a piacra, idegölő lenne egész nap számolni. Erre nincs is szükség, ha tudjuk, melyek azok az ételek, amelyekben kevesebb az energia. Vagyis úgy tölthetjük tele a gyomrunkat, hogy nem marad raktározásra. Ezek a zöldségek, gyümölcsök, zsírszegény húsok és tejtermékek, teljes kiőrlésű gabonafélék növényi zsiradékok, elsősorban az olívaolaj.

Fogyjunk örömmel!
Ennyi alapanyagból már csodákat lehet művelni. Mondhatják erre, hogy csodákra, legalább is ami a konyhatündérkedést illeti, mostanában nincs idő. Ezt az érvelést is elfogadhatjuk, de akkor meg legyünk találékonyak! Állítsuk össze a család étrendjét oly módon, hogy abban mi is megtaláljuk a nekünk való finom falatokat anélkül, hogy külön pepecselnénk vele. Miért ne ehetnénk együtt a kisbabával az első zöldségekből?  Ha levest, főzeléket főzünk, csípjünk le belőle, mielőtt berántanánk! És egyáltalán, biztosak vagyunk benne, hogy életünk párja nem szívesen enne inkább velünk együtt angolköretet? Meddig tart felaprítani a nyers hozzávalókat egy ízletes salátához, amit fél pohár fűszeres kefirrel öntünk nyakon? Ehetünk hozzá natúr csirkemellet, baromfisonkát, vékony szelet sovány sajtot, egy kemény tojást.

Nézzünk csak bátran szembe a ténnyel: az elhízást az okozza, hogy a táplálkozás során magunkhoz vett energiamennyiség jelentősen és tartósan magasabb, mint a napi fizikai teljesítmény során felhasznált energia. A különbözet pedig sajnos zsírszövet formájában raktározódik el. Az ideális testtömeget úgy határozhatjuk meg, ha a centiméterekben kifejezett testmagasságból levonunk százat. Az így kapott értéktől való tízszázalékos eltérést még szabályosnak tekintjük, azt ugyanis alkati sajátosságok indokolhatják. A testtömeg gyarapodását élettani helyzetek is okozhatják, mint a terhesség vagy a szoptatás időszaka, esetleg gyógyszerszedés.

 

Címkék: kismama, kismamáknak, kismama oldal, fogyókúra, fogyókúra szoptatás alatt, fogyókúra szülés után, kismama étrend, egészséges táplálkozás kismamáknak, szülés utáni étrend, fogyókúra kismamáknak, fogyókúra anyukáknak, kismamafogyi, fogyás szülés után, kismama fogyi,





© Minden jog fenntartva