Avagy egészséges
táplálkozás kicsiknek
A paletta széles, a sort a csokoládé
nyitja, rögtön ezt követi a gumicukor, majd
a savanyú, édes, kerek és
szögletes cukorkák jönnek,
végül a
csokoládékrém –
szigorúan kanállal mérve.
Szerencsére Gáspárt viszonylag
könnyű meggyőzni arról, hogy azért
szükség lehet főzelékre,
gyümölcsre, egészséges
táplálékra is. Ez a kisfiú
ugyanis nagyfiú szeretne lenni, pont, mint a
bátyja. Elég erre emlékeztetni, na
jó, viszonylag gyakran, s már neki is
lát a főtt ételnek, kissé
morózus tekintettel. De legalább eszik.
Nincs minden anyuka olyan könnyű helyzetben, mint
Gáspáré. A magyar gyerekek
egyötöde ugyanis nem reggelizik, napközben
többnyire gyors ételeket,
édességet eszik, s mindezt cukrozott
üdítőkkel öblíti le.
Az Országos Élelmezés- és
Táplálkozástudományi
Intézet adatai szerint (2006) a gyermekek kevés,
a fejlődésükhöz elengedhetetlenül
szükséges fehérjét,
élelmi rostot és finomítatlan
szénhidrátot tartalmazó
élelmiszert fogyasztanak, miközben
túlságosan magas cukorbevitellel terhelik
szervezetüket. Ráadásul a
különböző zsírokból a
kedvezőtlenebb élettani hatású
telített (főként állati eredetű)
zsírokat fogyasztják inkább, s
emellett ételeik kevés
ásványi anyagot és nyomelemet
tartalmaznak.
S ha mindehhez hozzátesszük, hogy száz
magyar gyermekből tizenöt már
kövérnek számít,
belátható, hogy gyermekeink
étkezési szokásainak
megváltoztatása, az
egészséges, kiegyensúlyozott
táplálkozásra, a rendszeres
testmozgásra való tudatos
felkészítés nem várathat
magára. Ezért is folytatja még
intenzívebben az Országos
Egészségfejlesztési Intézet
Nagyranövök Mozgalmát, s
honlapján (www.nagyranovok.hu) naprakész
információkkal, az
egészséges életmód, a
helyes táplálkozás és a
rendszeres testedzés
témájában tanácsokkal,
receptekkel, tanulmányokkal segíti a
szülőket és a szakembereket.
Az
egészséges
táplálkozás alapjait gyermekkorban
kell elsajátítani
Túlsúlyos
gyermekekkel már az óvodában
találkozunk. Ha a szülő vagy az
óvó néni idejében nem
figyel fel a plusz kilókra, az túlsúly
hátterében
meghúzódó helytelen
életmódra vagy a helytelen
táplálkozásra, a lelki, testi
problémákra, akkor kisiskolás korra
már túlsúlyos, esetleg
elhízott gyerekek lesznek a
„pufók” ovisokból, akik
később túlsúlyos felnőtté
válhatnak. Ennek tükrében
érthető igazán, hogy miért kell az
egészséges életmód, a
rendszeres testmozgás, a helyes
táplálkozási szokások
kialakítását már
gyermekkorban elkezdeni. Ez az az időszak, amikor megalapozhatjuk a
majdani felnőtt egészségét, amikor
megfelelő mennyiségű és minőségű
étrenddel, aktív
életmóddal, egészségmegőrző
szemléletet alakíthatunk ki gyermekeinkben.
Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke
egészséges legyen. S ha elfogadja, hogy ennek
két legfontosabb eleme a kiegyensúlyozott
étrend, a változatos
táplálkozás, valamint a
testmozgásban gazdag életmód
kialakítása – már sokat tesz
gyermeke egészségéért.
Akkor mit is egyenek a gyerekek?
Téved, aki azt hiszi, hogy egy
egészséges gyerek számára
létezik tiltólista. A fejlődésben levő
gyermek étrendjében (figyelembe véve
az életkort) minden ételnek,
élelmiszernek helye van, de vannak betartandó
mennyiségek a napi ötszöri
étkezés mellett. Nem elég
csupán ebédre jóllakni, vagy
éppen kiadósan reggelizni. Ahhoz, hogy a gyerekek
szellemi és testi
teljesítőképességük
legjavát adhassák, hogy
egészséges mértékben
fejlődhessenek, valamennyi étkezés,
így a reggeli, a tízórai, az
ebéd, az uzsonna és a vacsora is
szükséges.
Az úgynevezett étrendi piramis a gyermekek
számára is meghatározza –
rajzos, grafikus formában –, hogy a főbb
élelmiszer csoportokból milyen
arányban ajánlott enniük. A piramis
talapzatát – ebből kell a legtöbbet
fogyasztani – a rostokban gazdag
gabonafélék alkotják. Erre
épülnek a zöldség-
és gyümölcsfélék, s
ha feljebb haladunk, a tej és tejtermékek
valamint a húsok és
húskészítmények
következnek. A piramis csúcsán pedig, a
szervezet számára kisebb mennyiségben
szükséges zsiradékban gazdag
ételféleségeket és az
édességeket találjuk.
A
szükséges étrendi összetevők
Fehérjék, szénhidrátok,
zsírok, vitaminok, rostok, ásványi
anyagok és a folyadék kiegyensúlyozott
mértékben kell, hogy szerepeljenek gyermekeink
étlapján. A fehérjék
között az állati eredetű hús-
és
húskészítmények, hal,
tojás, tej és tejtermékek, valamint a
növényi eredetű hüvelyesek
(borsó, bab, lencse stb.), olajos magvak és a
gabonafélék állnak. A legnagyobb
szénhidrát tartalmú
élelmiszerek sorában a
gabonaféléket és az azokból
készült ételeket, a
zöldségeket és
gyümölcsöket, a száraz
hüvelyeseket találjuk, de az
édességek is ide tartoznak. Zsiradékra
is szüksége van a szervezetnek, hiszen
koncentrált energiaforrások, amelyek fő
forrásai a hús- és
húskészítmények, tej
és tejtermékek, az olajos magvak, a halak,
valamint az állati eredetű zsírok, amelyek
helyett inkább a telítetlen
zsírsavakat tartalmazó,
növényi eredetű olajokat válasszuk.
A nyers zöldség és
gyümölcs rengeteg vitamint és a szervezet
számára
nélkülözhetetlen rostot is tartalmaz. A
bőséges rostfogyasztás
(zöldségek, gyümölcsök,
olajos magvak és teljes őrlésű gabonaipari
termékek) különösen
ajánlott a gyermekeknek, mivel csökkentik az
elhízás esélyét,
és megfelelően karbantartják az
emésztést. Az ásványi
anyagok közül többek közt a vas, a
kálium, a kalcium és a kis mennyiségű
konyhasó formájában fogyasztott
nátrium, a kiegyensúlyozott étrendből
bizonyosan nem hiányoznak. Mint ahogy a megfelelő
mennyiségű és minőségű
folyadékfogyasztás is fontos szerepet
játszik a szervezet élettani folyamataiban.
Gyermekeink elmerülhetnek a játékban,
így elfelejtenek inni, ezért gyakran meg kell
kínálnunk őket folyadékkal, hiszen az
ő szervezetük érzékenyebben
reagál az elégtelen italfelvételre. Ne
feledjük, a kiegyensúlyozott
táplálkozásnak
óriási szerepe van a gyermekkori
egészséges életmód
kialakításában, de emellett a napi egy
órányi aktív testmozgás, a
szabad levegőn eltöltött játék,
sport, az életkornak megfelelő mennyiségű
tanulás és pihenés mind-mind
hozzájárul ahhoz, hogy gyerekeink
egészségesen fejlődjenek.
Forrás:
ma.hu
Ajánlom a következő cikket is figyelmedbe a Fitt Nők
oldalon:
Milyen koszton nő fel a gyermekünk?